Debreczeni József

1955-ben születtem egy Tolna megyei faluban, Dunaszentgyörgyön. Pakson érettségiztem, a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen szereztem magyar-történelem szakos középiskolai tanári diplomát, majd bölcsészdoktori címet. Jó ideig Kecskeméten voltam gimnáziumi tanár, később a Miskolci Egyetem adjunktusa lettem, de oktattam a Károli Gáspár Református Egyetemen, a Zsigmond Király Főiskolán, az ELTÉ-n és a Debreceni Egyetemen.

A történelmi változások sodra vitt a politikába: 1987-től részt vettem az MDF alapításában. 1989-től demokratikusan választott ellenzéki képviselője lettem az utolsó pártállami parlamentnek; majd 1990-től 94-ig kormánypárti az első szabadon választott országgyűlésben. 1993-ban – a Csurka-féle szélsőség elleni harc során – kizártak az MDF-frakcióból; a pártból kiléptem. 1994-től 2010-ig nem vállaltam politikusi szerepet.

Publicistaként vettem részt a közéletben, újságcikkek százait írtam 1989 óta, ezek öt kötetben jelentek meg az idők során. Írtam továbbá négy politikusi életrajzot: egyet Antall Józsefről, egyet Gyurcsány Ferencről és kettőt Orbán Viktorról. Könyvet írtam a fekete pártfinanszírozásról, a 2006-os őszről, a fideszes rablógazdaságról, legújabban pedig Simicska Lajosról.

2004-ben Pethő Sándor-díjjal, 2007-ben Radnóti Miklós Antirasszista-díjjal jutalmaztak, 2009-ben pedig megkaptam a Húszéves a Köztársaság-díjat. 2006-ban nem vettem át a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét, mert a független közírói státusszal nem tartottam összeegyeztethetőnek a kormánykitüntetést.

Írói függetlenségemet ezzel együtt nem a „középen” állásban, hanem az értékrendem szerinti határozott állásfoglalásban kerestem és találtam meg. A parlamentáris demokrácia – konzervatív liberális – híve voltam és vagyok.

Az életem tőkesúlyát az a pár esztendő adja, amelynek során részese lehettem a rendszerváltozásnak, ami megszülte hazámban a liberális jogállamot, a parlamentáris demokráciát: a Magyar Köztársaságot. Politikai közíróként hű maradtam mindezekhez – hű maradok hozzájuk a jövőben is. Amikor veszélybe kerültek, újra politikusi szerepet vállaltam: két évtized után ismét MDF-jelöltként indultam a 2010-es választásokon. Ezt nem koronázta siker: nemcsak az egykori rendszerváltó párt, de a rendszerváltozással született magyar demokrácia is elbukott négy évvel ezelőtt.

Bő évtizede meggyőződésem, hogy a magyar politika fő törésvonala nem a jobb és a baloldal, hanem a demokrácia hívei és ellenségei között húzódik. A Fideszt rég az utóbbiak közé sorolom. 1994-től 1996-ig voltam Orbán Viktor tanácsadója; onnantól nem azonosultam a politikájával, 2003 óta pedig harcolok ellene – a magam szerény eszközeivel.

Kétszer vállaltam politikusi szerepet, mindkétszer rendkívüli, átmeneti időkben. Előbb a demokratikus rendszerváltozás szolgálatában, most pedig az antidemokratikus rendszer-visszaváltoztatás ellenében. Minthogy a jobboldalon 2010 óta nincs demokratikus politikai erő, 2011-ben alapítóként csatlakoztam Gyurcsány Ferenc új pártjához, a Demokratikus Koalícióhoz, amelynek elnökségi tagja vagyok.