Információ és megrendelés

Karácsonyi akcióban most minden kötetet dedikálva küldök!

A 2006-os ősz


Megjelent: 2012

Részlet az könyv előszavából:

2006 őszén új fejezet kezdődött a rendszerváltozás utáni magyar politika történetében. Amit akkor legföljebb sejthettünk, ma már tudjuk: az utolsó fejezet. Amely – az erőszakos ősz és a zaklatott kormányzati ciklus után – végül az 1989-90-ben békésen született demokratikus rendszer bukásával végződött…

Az idő múltával egyre szenvedélyesebben érdekelt, mi is történt valójában a 2006-os ősz eseményeinek vad forgatagában. Az elmúlt esztendőben minden anyagot elolvastam, áttanulmányoztam, elemeztem, amihez hozzá tudtam férni. A korabeli szakértői bizottsági jelentéseket (Gönczöl, Morvai); a rendőrségi szakmai vizsgálatok eredményeit (Ignácz, Papp); az egykori parlamenti bizottsági ülések jegyzőkönyveit (a nyolcvan évre titkosított, majd a titkosítás alól feloldottakat is); az új kormányfő által célirányosan megbízott politikus dolgozatát (Balsai); a győzelem után létrehozott parlamenti vizsgáló bizottság (Gulyás) összes jegyzőkönyvét, az abban szereplő tanú-meghallgatásokat; a TASZ, a Helsinki Bizottság (és más bizottságok) állásfoglalásait; a médiában megjelent tengernyi korabeli tudósítást, illetve a jóval gyérebben csordogáló ilyen-olyan elemző, oknyomozó anyagokat, filmeket, könyveket stb. Hosszan beszéltem az egykori események néhány koronatanújával, főszereplőjével – a rendfenntartó erők és a titkosszolgálatok köréből is (őket nincs módomban megnevezni).

Az így megismert sok-sok valóságelem – s a köztük egyre nyilvánvalóbbá váló összefüggések – nyomán plasztikus és reális képpé álltak össze számomra a 2006-os ősz eseményei. Kontúros, éles, hiteles képpé, amely a korábban sejtettnél-látottnál is sokkal megdöbbentőbb és izgalmasabb. Ezen a képen nemcsak a történtek táthatók jól, de azok meghatározó, sorsfordító szerepe és jelentősége is…

Tartalom

  • Előszó
  • Gazdasági és politikai helyzet 2006 nyarán
  • Az őszödi beszéd(ek)
  • Az árulás
  • A vesztes jobboldal
  • Az előkészítő hadművelet
  • A robbantás
  • A tévéostrom
  • „Rendőrterror”, „statárium”
  • Október 23. – Astoria
  • Gumilövedék, azonosítószám és a többi
  • A kormányzat felelőssége
  • A köztársasági elnök szerepe
  • Média, jogvédők, balliberálisok
  • Utóvédharcok
  • Zárszó helyett
darabot