Információ és megrendelés

Karácsonyi akcióban most minden kötetet dedikálva küldök!

Arcmás


Megjelent: 2009

2009 novemberében jelent meg. A kezdetektől végigkísérem benne Orbán Viktor politikai pályafutását pontról pontra dokumentálva, hogyan jutott el a Fidesz vezére a baloldali liberalizmustól a jobboldali populizmusig, hogy lett eközben a demokratikus rendszerváltozás hőséből a parlamentáris demokrácia mindenre elszánt ellensége. Az utolsó két fejezetben a prognosztizáltam a Fidesz kétharmados győzelmét és azt, hogy Orbán ennek birtokában villámgyorsan felszámolja a demokratikus berendezkedést és autokratikus hatalmat épít ki.

Bundula István két évvel később ezt írta a Magyar Narancsban: „Elhíresült választás előtti prognózisa Orbán eljövendő második kormányzásáról nem „gyűlölködésből” fakadó „riogatás” volt, hanem az Orbán addigi tettei és nyilatkozatai alapján vázolt alternatíva kifejtése. A politikai közírás gyatra mentális állapotát mi sem jelzi jobban, mint hogy a Debreczeni-írás akkori gúnyos vagy dühödt kommentátorai közül máig nem akadt senki, aki elismerte volna: bocs, de Debreczeni József lesajnált előrejelzése volt a legpontosabb mind közül.” (Bundula István: A romlás története. Magyar Narancs, 2012. 01. 07.)

Tartalom

  • Prológus
  • Előszó
  • Mákos bejgli a falon – avagy egy vezér gyermekkora
  • A demokrácia szigete – a hatalom iskolája
  • Egy profi pályakezdő
  • A kisiklás
  • Győzelem – jobbról
  • A berendezkedés első kísérlete
  • „Az egekből a földre rántva”
  • A vezér színre lép
  • Az új kihívás: Gyurcsány
  • Az orbáni válasz: a populizmus
  • Közhatalom és magánvagyon
  • Újabb vereség
  • Háborús ősz
  • A parlamentáris kormányzás megbénítása
  • „A gyűlölet karmestere”
  • Politikai fundamentalizmus
  • A külföld szemében
  • A hatalom kapujában
  • Nekrológ
  • „Rövid kis búcsúzó”
darabot